Montag, 5. Dezember 2016

Ötödik ablak – Jörgerbad

Olvastam valahol, hogy Márai Sándor az emigrációban mindig kedvenc budapesti helyeinek megfelelőjét kereste, köztük törzsfürdője, a Lukács helyi változatát. Mivel évekkel ezelőtt az úszás, majd a Lukács fürdő is életem szerves részévé vált, számomra is az otthonosság megteremtésének részét képezte egy új törzsfürdő felkutatása.

Szerencsére nem kell csődbe menni Bécsben ahhoz, hogy az ember végiglátogasson majd két tucat fürdőt. Mindössze 22 Euróért (6600 Ft) harminc napon keresztül élvezhetjük az összes városi tulajdonban lévő fürdő előnyeit – bécsiesen hozzá is tehetném: és hátrányait.  Ebbe öt fedett uszoda, hét kombifürdő (fedett uszoda és nyáron szabadtéri fürdőzés egy helyen) és tíz szabadstrand tartozik bele. Nem említettem a családi fürdőket, ahova csak kisgyerek kíséretében lehet belépni.

Azt gyorsan felfedeztem, hogy olyan történelmi fürdő, mint a Lukács már nincsen Bécsben. Talán a lipótvárosi római fürdő (Römerbad vagy römisches Bad) hasonlított volna a Lukácsra, azt azonban 1953-ban bezárták. Kültéri úszómedencéje azonban annak sem volt.

Ha a Lukács párját nem is találtam meg, felfedeztem egy fürdőt, melyhez időközben már egy rituálé is kapcsolódik. Ez a Jörgerbad, mely a Gürteltől nem messze, Hernals kerületében található. A legrégebb óta folyamatosan működő bécsi fürdő, mely mindössze húsz hónapos rekordidő alatt épült fel 1914-ben és a kezdetben – hogy is lehetett volna az első világháború előtt másképp – a Ferenc-József-Fürdő névre hallgatott.  Ez volt az első olyan bécsi fürdő, ahol férfiak és nők együtt fürdőzhettek. A fürdőt az első világháború után átkeresztelték: nemes egyszerűséggel azt a nevet kapta, mint az utca ahol áll. Johann Quintin I. Jörger különben osztrák császári kamarás volt, így fürdőhöz sok köze igazából nincs.

dav

Ahogy más bécsi városi fürdőkben, úgy a Jörgerbadban is mindössze két úszósáv van. Ha nincsen szerencsénk, éppen egy úszóiskola bérelte ki az egyik vagy mindkét sávot. Éppen ezért a bécsiek egyik leggyakoribb panasza a városi uszodákkal kapcsolatban, hogy legtöbbször zsúfoltak. Az idősebbek arra panaszkodnak, hogy a gyakorlott úszók kiszorítják őket a medencéből, a gyakorlott úszók azt sérelmezik, hogy a lassan tempózóktól nem lehet úszni. Felfedeztem azonban, hogy vasárnap, nyitás után nagyon gyér a fürdő látogatottsága. Gyorsan rituálévá vált a hétvégi úszás ebben a patinás épületben, így ha valaki vasárnap délelőtt találkozni szeretne velem Bécsben, a legegyszerűbb, ha egyenesen a Jörgerbadba jön.

2 Kommentare:

  1. Gyorsan megnéztem: sajnos már van wiki-cikk a Jörgerbadról. :D

    AntwortenLöschen
  2. Tudom, de miért sajnos? Különben magyar nyelvű cikk még nincsen.

    AntwortenLöschen