A nyúl, a könyv, a kripta és a kiállítás 4.

Legutóbb ott fejeztem be, hogy az Ephrussiak elhagyták családi fészküket, a Ringen álló hatalmas palotát. Míg a család vagyonát vagy elkobozzák vagy a családtagok kénytelennek eladni az egyes tárgyakat, hogy el tudjanak menekülni, addig a necukékre egészen különleges sors vár.

Miközben 1938-ban a Gestapo a porcelánokat, ezüstöt és mindenféle műtárgyakat ládákba pakolta, addig Anna, a család végtelenül lojális szolgálója, azon mesterkedik, hogyan tudna valamit megmenteni a vagyonból. Nekiáll hát és a kötényében kicsempészi a necukéket, több fordulóban megmenti mint a 264 darabot, majd eldugja a matracában.

Elisabeth de Waal 1945 decemberében Bécsbe érkezik, hogy megnézze, mi menthető még talán meg a családi vagyonból. Az osztrák állam visszaszolgáltatja a Ringen álló palotát, melyet Elisabeth 30 000 dollárért tud eladni (2009-ben 30 millió euróért cserélt gazdát az épület), ill. a bankház államosításáért 5000 dollárt kap, azonban ehhez minden további követelésről le kell mondania. Anna, a családi egykori szolgálója, visszaadja a necukéket Elisabethnek, aki magával viszi őket Angliában.

Elisabeth (Ephrussi) de Waal

1947-ben Iggie meglátogatja testvérét Elisabethet, aki megmutatja és rögtön oda is adja neki a necukéket. Iggie - aki korábban Amerikában próbált szerencsét mint divattervező, majd részt vesz a normandiai hadműveletekben, mint amerikai katona -  ugyanis úgy dönt, Japánba telepedik le, így a kis figurák visszakerülnek abba az országba, ahol készítették őket.

Ignaz (Iggie) Ephrussi gyűjteményével

Iggie élete végig Japánban marad, 1994-ben hal meg, a necukéket élettársa Jiro örökli, aki Iggie temetése után azonnal rendelkezik azok további sorsáról. A következő örökös Edmund de Waal, Elisabeth de Waal unokája.

Ezzel pedig eljutottunk a címsorban említett könyvhöz. Edmund de Waal a necukék és családja múltjának nyomába eredt. Kutatásinak eredményeit, utazásinak, családjának és a necukék krónikáját "A borostyánszemű nyúl" című könyvben írja le. Akit érdekel a történelem, a családtörténet, az szerintem gyorsan belelendül és nem fogja tudni letenni (ebben nem értek egyet Karafiáth Orsolyával, aki szerint nehéz olvasmány).

Végül egyetlen rejtély maradt: hogy került a könyvnek címet kölcsönző necuke, a borostyánszemű nyúl Bécsbe, a Kunstistorisches Museum vitrinébe? Ezt a befejező darabban mondom el.