Sonntag, 21. Mai 2017

Utazások Kákániában - Kolozsvár

Életemben először 2016 februárjában jutottam el Kolozsvárra és rögtön az utazás után akartam bejegyzést írni az élményekről. Túl sokáig fontolgattam a bejegyzést, így az ötlet feledésbe merült.  Egy hete újra Kolozsvárra kellett utaznom, ezúttal azért, hogy barátom édesanyjától, Böbétől vegyünk végső búcsút. Emlékének ajánlom ezt a bejegyzést. 

Az utazás mindkét esetben fáradságos volt: Bécsből könnyű eljutni Budapestre, Budapestről Kolozsvárra azonban a több mint 460 kilométeres út kb. 7 órát vesz igénybe. 2016-ban éjszaka utaztunk, a sötétben csupán annyit láttam, hogy milyen vadul előznek a sofőrök a Kárpátok szerpentinjein. Második utam során már rájöttem, hogy a "vad" jelező nem teljesen helytálló, ugyanis a sofőrök hatalmas rutinnal rendelkeznek. Már első utam során is feltűnt valami egészen sajátos: az éjszaka sötétjéből a városokban és falvakban mindenütt ortodox templomok tűntek fel. Sok esetben egyáltalán nem illetek környezetükbe: részben, mivel a közelmúltban épültek és elütöttek a körülöttük lévő sokkal rosszabb állapotú házaktól, részben, mivel méretűk és architektúrájuk miatt idegennek hatottak. 

Idén májusban nappal utaztam és jobban meg tudtam figyelni a táját, az épületeket és az embereket. Főleg Ausztriából és Magyarországról érkezve szembetűnő a különbség: Nagyvárad (rom. Oradea, ném. Großwardein) előtt hatalmas ipartelep terül el, az első villamosok amiket láttam, egyből a Ceaușescu-korszakot juttatták eszembe. 

Ami mellesleg tévedés: a hihetetlenül retró villamosok az egykori NDK-ból származnak és a kilencvenes években vette a város. Üde színfoltként a Bécsben jól ismert Siemens villamosokból is van egy-kettő.   

Forrás: http://www.le-rail.ch
Az erőszakos iparosítás jelei mellett a vidéki környezet olyan, mint egy időkapszula: juhok, lovak, kecskék és tehenek legelésznek a domboldalakon. Már-már elkapna egyfajta romantikus érzés, hogy lám, itt él autentikusan az ember, amikor feltűnnek elhagyott vendéglők, panziók, gazdasági épületek. A vadregényes erdők - gyorsan megértettem, Erdélyt miért hívják így - sem tudják feledtetni a szegénységét, az elmaradottságot és a nyomort. 

Víztározó, Bihar megye

Itt egy fontos különbségtételre hívnám fel a figyelmet: Nagyvárad nem Erdély része, az Alföld és Erdély között a Partium terül el, ami a mai román felfogás szerint Erdélyhez (rom. Ardeal vagy Transsilvania) tartozik. Teljesen különálló terület a Bánság a Partiumtól délre. 

Egészen sajátos élményt jelentett az új nyelvi környezet. Ildi barátnőm - aki több újlatin nyelvet is beszél - mondta, hogy az egyik bevezető nyelvészeti szemináriumon, ahol újlatin nyelveket kellett beazonosítani, mindig a román okozta a legfőbb gondot. Egy kis latin tudással és nemzetközi szavak ismeretével nagyjából azonosítható egy beszélgetés vagy felirat tartalma. Erősen fülelve érzékelhető a szláv hatás is. Összességében azonban elég furcsa, kissé titokzatos nyelvnek hangzik nekem a román.  

Réges-régen magyarázta egyik ismerősöm, hogy a románban "egy farkas" annyit tesz, mint "un lup". Azonban "a farkas" már "lupul", részes és birtokos esetben "lupului". Sehogy se fért a fejemben, hogyan lehet a határozott névelőt a szó végére tapasztani. 
  
A nyelv témaköréhez tartozik, hogy a romániai magyarok a magyar nyelv egy módosult változatát beszélik. Szókincsében és hangsúlyozásában is eltér az erdélyi, de különösen a Kolozsváron beszélt magyar az anyaországitól. A román nyelv hangsúlyozását átvevő erdélyi magyar hallatán olyan érzésem volt, mintha mindenki mindig fel lenne háborodva. Barátom megnyugtatott, hogy az emberek valóban gyakran fel vannak háborodva, de azért nem mindig. Az erdélyi magyart különben családi kapcsolataim miatt elég jól ismertem, így szemrebbenés nélkül nyújtottam előre a "buletinom" a román magyar határnál. 

(Folyt.köv)